Kedves Látogató! Amennyiben hibát talál az oldalon, vagy további, technikai okokból adódó problémája merül fel, kérjük, hívja az ügyfélszolgálatot. Telefonszám 06-80-203-776. Köszönettel Magyar Nemzeti Bank.
HU EN CN
EN
HU EN CN
EN

Megjelent a Hitelintézeti Szemle 2021. évi kínai nyelvű válogatáskötete

nyomtatás

Budapest, 2021. február 10. – A kínai Holdújév ünnepköréhez igazodva, azt két nappal megelőzve megjelent folyóiratunk legújabb kínai nyelvű válogatáskötete. A kiadvány az előző év legkiemelkedőbb írásait foglalja egy kötetbe.

A Szerkesztőbizottság a korábbi évek pozitív tapasztalata alapján döntött úgy, hogy folytatja a 2018-ban megkezdett folyamatot és újabb kínai nyelvű válogatáskötetet jelentet meg. A Magyar Nemzeti Bank, a folyóirat kiadójaként a kínai nyelvű publikációval elsősorban a tudományos ismeretterjesztéshez, valamint a kínai-magyar gazdaságdiplomáciai kapcsolatok további fejlesztéséhez kíván hozzájárulni.

A kiadványokat övező érdeklődés igazolja, hogy a kínai nyelvű tudományos ismeretterjesztő folyóirat hiánypótló és jelentős eredményt hozó kezdeményezés, amelynek köszönhetően szélesebb körű olvasótáborhoz jut el a válogatáskötet, amely gazdaságdiplomáciai szempontból is értékes.

A válogatáskötetben szereplő írások az infláció mérésével, a geopolitikai irányváltásokkal, az államadósság csökkentésével, a gazdaságpolitikai ágak közötti koordinációval és a fiskális stabilizációs politikával, valamint a Budapest Eurasia Forum 2020. évi konferenciájával foglalkoznak.

A kínai nyelvű kiadvány írásai elérhetők a Hitelintézeti Szemle honlapján: http://chinese.hitelintezetiszemle.hu/

Jó olvasást kívánunk!

Ez a weboldal sütiket használ a kényelmesebb böngészés érdekében. A honlap használatával Ön elfogadja, hogy az oldal sütiket használ. Kérjük, olvassa elSüti tájékoztatónkat,amelyben további információkat olvashat a sütikről és azt is megtudhatja, hogyan tudja kikapcsolni vagy törölni őket.Elfogadom

Tájékoztatjuk, hogy az adatvédelmi jogszabályoknak való megfelelés érdekébenAdatvédelmi tájékoztatónkmegváltozott.Értem