Szerzői információk:
Meyer Dietmar: Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem, rektor. E-mail: dietmar.meyer@andrassyuni.hu
Absztrakt:
Az 1901 óta létező Nobel-díjakat a fizikában, a kémiában, az orvostudományokban, az irodalomban, valamint a békéért folytatott harcban kimagasló eredményeket elért személyeknek (csak ritkán intézményeknek) ítélik oda. Az 1969-ben először kiosztott közgazdasági Nobel-díj – hivatalosan: a Svéd Nemzeti Bank Közgazdaságtudományi Díja Alfred Nobel emlékére – története némileg eltérő képet mutat, mivel az első két évtizedben a tudomány még élő „nagy öregjeit” (Frisch, Tinbergen, Hicks, Myrdal, Hayek, Haavelmo, Coase – hogy csak néhányukat említsük) tüntették ki vele. Az elmúlt években ez a díj is elsősorban a kutatási eredmények elismerésére szolgál: 1994-ben, 2005-ben, 2007-ben, 2012-ben és 2014-ben különböző játékelméleti kutatásokban jeleskedő tudósok, 1996-ban és 2001-ben az aszimmetrikus információk témakörében dolgozó szakemberek, 2002-ben a pszichológia és a közgazdaságtan kapcsolatát kutatók vehették át a díjat. 2010-ben munkapiaci elemzések, 2016-ban a szerződéselmélet területén osztották ki a Közgazdasági Nobel-díjat. Úgy tűnik, mintha a díjat odaítélő bizottság először egy többnyire aktuális témakört választana, s majd ezután az ott sikeres és jelentős eredményeket felmutató szakembereket tüntetne ki. A 2018-as év sem volt teljesen kivétel ez alól. Bár a két kitüntetett – William Nordhaus és Paul Romer – méltatásában külön-külön említik kitűnő tudományos teljesítményüket, hiszen „a klímaváltozás globális gazdasági hatásait vizsgáló, illetve az endogén növekedéselmélettel kapcsolatos munkáért” kapták a díjat, az alaposabb elemzés azt mutatja, hogy itt is igen erős tartalmi és módszertani kapcsolódás van a két tudós között, hiszen a fenntarthatóság problémája, valamint a címben jelzett optimalizálási eljárások alkalmazása is összeköti őket.
Hivatkozás (APA):
Meyer, D. (2019). Optimalizáló Nobel-díjasok. Hitelintézeti Szemle, 18(1), 128–145. https://doi.org/10.25201/HSZ.18.1.128145
Rovat:
Esszé
Journal of Economic Literature (JEL) kódok:
B22, O40, O44
Kulcsszavak:
endogén növekedéselmélet, fenntarthatóság, klímaváltozás
Felhasznált irodalom:
Arrow, K. J. (1961): The Economic Implication of Learning by Doing. Institute for Mathematical Studies in the Social Sciences, Stanford University, Stanford, California.
Bekker Zsuzsa (szerk., 2005): Közgazdasági Nobel-díjasok 1969–2004. Complex Kiadó, Budapest.
Bellmann, R. (1954): The Theory of Dynamic Programming. The Rand Cooperation, Santa Monica, California.
Dorfman, R. (1969): An Economic Interpretation of Optimal Control Theory. American Economic Review, 59(5): 817–831.
Feldman, G. A. (1967): A nemzetközi jövedelem növekedési ütemének elméletéhez. Közgazdasági Szemle, 14(11): 1342–1382.
Jevons, W. St. (1871): The Theory of Political Economy. MacMillan, London.
Káldor, N. (1957): A Model of Economic Growth. The Economic Journal, 67(268): 591–624. https://doi.org/10.2307/2227704
Nordhaus, W. D. (1975a): The Political Business Cycle. Review of Economic Studies, 42(2): 169–190. https://doi.org/10.2307/2296528
Nordhaus, W. D. (1975b): Can We Control Carbon Dioxide? International Institute for Applied System Analysis, Luxemburg, Working Paper.
Nordhaus, W. D. (1977): Strategies for the Control of Carbon Dioxide. Cowles Foundation for Research in Economics, Yale University, New Haven, Connecticut, Working Paper No. 443.
Nordhaus, W. D. (1991): To slow or not to slow: the economics of the greenhouse effect. Economic Journal, 101(407): 920–937. https://doi.org/10.2307/2233864
Nordhaus, W. D. (1992): The ‘Dice’ Model: Background and Structure of a Dynamic Integrated Climate-Economy Model of the Economics of Global Warming. Cowles Foundation for Research in Economics, Yale University, New Haven, Connecticut, Working Paper No. 1009.
Palomba, G. (1939): Introduzione allo studio della dinamica economica. Napoli, Eugenio Jovene.
Pontrjagin, L. S. – Boltyanszkij, V. G. – Gamkrelidze, R. V. – Miscsenko, E. F. (1968): Optimális folyamatok elmélete. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest.
Romer, P. (1986a): Cake Eating, Chattering, and Jumps. Existence Results for Variational Problems. Econometrica, 54(4): 897–908. https://doi.org/10.2307/1912842
Romer, P. (1986b): Increasing Returns and Long-Run Growth. Journal of Political Economy, 94(5): 1002–1037. https://doi.org/10.1086/261420
Romer, P. (1990): Endogenous Technological Change. The Journal of Political Economy, 98(5): S71–S102. https://doi.org/10.1086/261725
Solow, R. M. (1956): A Contribution to the Theory of Economic Growth. Quarterly Journal of Economics, 70(1): 65–94. https://doi.org/10.2307/1884513
Solow, R. M. (1957): Technical Change and the Aggregate Production Function. Review of Economics and Statistics, 39(3): 312–320. https://doi.org/10.2307/1926047