Szerzői információk:
Komlóssy Laura: Magyar Nemzeti Bank, közgazdasági elemző. E-mail: komlossyl@mnb.hu
Vargáné Körmendi Gyöngyi: Magyar Nemzeti Bank, vezető közgazdasági elemző. E-mail: kormendigyo@mnb.hu
Absztrakt:
Kína gazdaságának növekedése és stabilitása nemcsak az ott élők számára kulcskérdés: méreténél és kereskedelmi kapcsolatainál fogva kisebb-nagyobb mértékben a világgazdaság minden szereplőjét érintené, ha a globálisan második legnagyobb gazdaságban nem várt események, erőteljes kilengések történnének. Mivel a kínai gazdaságban az elmúlt években jelentős egyensúlytalanságok és kockázatok halmozódtak fel, a szakmai közösség továbbra is megosztott afelől, hogy a központi kormányzatnak sikerül-e megvalósítania egy válságjelenségektől mentes átmenetet, és kiegyensúlyozottabb, fenntarthatóbb növekedési pályára állítania a gazdaságot, vagy már elkerülhetetlen a hirtelen korrekció, és a gazdasági visszaesésnek már csak időpontja, illetve következményeinek súlyossága kérdéses. Esszénkben egyrészt a fenntartható növekedést biztosító irányvonalakat, másrészt a megvalósítást nehezítő kockázatokat, harmadrészt pedig azokat a lépéseket mutatjuk be, amelyekkel a gazdaságpolitika ezen kockázatok csökkentésére törekszik.
Hivatkozás (APA):
Komlóssy, L., & Vargáné Körmendi, G. (2019). Kína egyensúlykeresése – a növekedés és a stabilitás átváltási dilemmái. Hitelintézeti Szemle, 18(3), 114–134. https://doi.org/10.25201/HSZ.18.3.114134
Rovat:
Esszé
Journal of Economic Literature (JEL) kódok:
E61, P21
Kulcsszavak:
Kína, új makrogazdasági egyensúly, stabilitási kockázatok, soft landing
Felhasznált irodalom:
Alberola, E. – Estrada, A. – Santabárbara, D. (2013): Growth beyond imbalances. Sustainable growth rates and output gap reassessment. Banco de España Working Paper, No 1313. https://doi.org/10.2139/ssrn.2338504
Albert, M. – Jude, C. – Rebillard, C. (2015): The Long Landing Scenario: Rebalancing from Overinvestment and Excessive Credit Growth. Implications for Potential Growth in China. Banque de France Working Paper Series, No 572. https://doi.org/10.2139/ssrn.2671760
Brown, F.J. (2017): China Paves the Way for a New Silk Road. https://worldview.stratfor.com/article/china-paves-way-new-silk-road. Letöltés ideje: 2018. december 12.
CBRC (2017): Annual Report 2016. China Banking Regulatory Commission.
CBI – CCDC (2018): China Green Bond Market 2017. Climate Bonds Initiative – China Central Depository & Clearing Company.
Choukhmane, T. – Coeurdacier, N. – Jin, K. (2016): The One-Child Policy and Household Savings. https://personal.lse.ac.uk/jink/pdf/onechildpolicy_ccj.pdf. Letöltés ideje: 2018. december 12.
Csanádi Mária (2014): Állami beavatkozás, lokális eladósodás, túlfűtöttség és ezek rendszerbeli okai a globális válság alatt Kínában. Tér és Társadalom, 28(1): 113–129. https://doi.org/10.17649/TET.28.1.2592
Dieppe, A. – Gilhooly, R. – Han, J. – Korhonen, I. – Lodge, D. (eds.) (2018): The transition of China to sustainable growth – implications for the global economy and the euro area. ECB Occasional Paper Series, No 206. European Central Bank.
Gyuris Ferenc (2017): A kínai gazdasági csoda okai és korlátai. Földrajzi Közlemények, 141(3): 275–287.
HKTDC (2016): China’s 13th Five-Year Plan: The Challenges and Opportunities of Made in China 2025. Hong Kong Trade Development Council. http://economists-pick-research.hktdc.com/business-news/article/Research-Articles/China-s-13th-Five-Year-Plan-The-Challenges-and-Opportunities-of-Made-in-China-2025/rp/en/1/1X000000/1X0A6918.htm. Letöltés ideje: 2018. december 12.
Hu, Z. – Khan, M. S. (1997): Why Is China Growing So Fast? IMF Economic Issues 8. International Monetary Fund, Washington DC. https://doi.org/10.5089/9781451940916.051
Huang, Y. – Tao, K. (2011): Causes of and Remedies for the People’s Republic of China’s External Imbalances: The Role of Factor Market Distortion. ADB Economics Working Paper Series, No 279. Asian Development Bank. https://doi.org/10.2139/ssrn.1810682
IMF (2014): People’s Republic of China: 2014 Article IV Consultation – Staff Report. IMF Country Report, No 14/235. International Monetary Fund, Washington DC. http://dx.doi.org/10.5089/9781498308571.002
IMF (2017): People’s Republic of China: Selected Issues. International Monetary Fund, Washington DC. https://doi.org/10.5089/9781484314722.002
IMF (2018): People’s Republic of China: 2018 Article IV Consultation – Staff Report. IMF Country Report, No 18/240. International Monetary Fund, Washington DC.
Losoncz Miklós (2017): A növekedési pályaváltás és a gazdasági kormányzás dilemmái Kínában. Hitelintézeti Szemle, 16(Különszám): 21–49. https://hitelintezetiszemle.mnb.hu/letoltes/losoncz-miklos.pdf
Maliszewski, W. – Zhang, L. (2015): China’s Growth: Can Goldilocks Outgrow Bears? IMF Working Paper, No 15/113. International Monetary Fund, Washington DC. https://doi.org/10.5089/9781513504643.001
NBSC (2016): China Statistical Yearbook 2016. National Bureau of Statistics of China. http://www.stats.gov.cn/tjsj/ndsj/2016/indexeh.htm. Letöltés ideje: 2019. április 29.
PBC (2014): China Monetary Policy Report Quarter Three, 2014. People’s Bank of China.
PBC (2018): China Monetary Policy Report Quarter Two, 2018. Peoples’ Bank of China.
Pettis, M. (2013): Avoiding the Fall: China’s Economic Restructuring. Carnegie Endowment for International Peace.
Székely-Doby András (2017): A kínai fejlesztő állam kihívásai. Közgazdasági Szemle, 64(június): 630–649. https://doi.org/10.18414/KSZ.2017.6.630
Székely-Doby András (2018): Why Have Chinese Reforms Come to a Halt? The Political Economic Logic of Unfinished Transformation. Europe-Asia Studies, 70(2): 277–296. https://doi.org/10.1080/09668136.2018.1439453
Varga Bence (2017): A kínai pénzügyi felügyelést érintő aktuális kihívások és kezelésük. Hitelintézeti Szemle, 16(Különszám): 126–139. https://hitelintezetiszemle.mnb.hu/letoltes/varga-bence.pdf
Wu, Y. (2014): Local government debt and economic growth in China. BOFIT Discussion Papers 20/2014. The Bank of Finland Institute for Economies in Transition.