Szerzői információk:
Bécsi Attila: Magyar Nemzeti Bank, elemző. E-mail: becsia@mnb.hu
Bognár Gergely: Magyar Nemzeti Bank, elemző. E-mail: bognarg@mnb.hu
Lóga Máté: Magyar Nemzeti Bank, igazgató. E-mail: logam@mnb.hu
Absztrakt:
A vállalati kötvények szerepe globálisan felértékelődött az elmúlt évtizedben, mivel ideális pénzügyi eszközök mind a kibocsátó vállalatok forrásszerkezetének diverzifikálásában, mind pedig a befektetők portfóliójának kezelésében. Egy kellően fejlett és likvid vállalatikötvény-piac jótékony hatással van a gazdaság piaci mechanizmusainak érvényesülésére, átláthatóságára, valamint erősítheti a pénzügyi rendszer válságállóságát is. Több tanulmány is rámutatott arra, hogy a vállalatok finanszírozásának kérdése a cégek normális működésén túl a válságkezelésben is kiemelten fontos, mivel egy krízist övező bizonytalanság negatív hatással van a bankhitelezés likviditására, megnehezítve a vállalati forrásbevonási lehetőségeket. Ilyen helyzetben létfontosságú tehát, hogy a társaságok egyéb finanszírozási formákra is támaszkodni tudjanak. A 2008–2009-es gazdasági válságot követően ezt felismerve számos ország jegybankja is kötvényvásárlási programot indított annak érdekében, hogy támogatni kezdje a vállalati kötvények piacának szélesítését. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési Kötvényprogramjának (NKP) köszönhetően már a hazai vállalatikötvény-piac is a vállalatok széles köre számára kínál a bankhitelek melletti reális finanszírozási alternatívát.
Hivatkozás (APA):
Bécsi, A., Bognár, G., & Lóga, M. (2021). A vállalatikötvény-piac gazdasági szerepének növekvő jelentősége. Hitelintézeti Szemle, 20(4), 5–37. https://doi.org/10.25201/HSZ.20.4.537
Rovat:
Tanulmány
Journal of Economic Literature (JEL) kódok:
G01, E52, E58, G15
Kulcsszavak:
vállalatikötvény-piac, eszközvásárlási program, gazdasági és pénzügyi válság, monetáris politika
Felhasznált irodalom:
Bank of England (2021): Options for greening the Bank of England’s Corporate Bond Purchase Scheme. Discussion Paper, May. https://www.bankofengland.co.uk/-/media/boe/files/paper/2021/options-for-greening-the-bank-of-englands-corporate-bond-purchase-scheme-discussion-paper.pdf?la=en&hash=9BEA669AD3EC4B12D000B30078E4BE8ABD2CC5C1. Letöltés ideje: 2021. május 28.
Boneva, L. – de Roure, C. – Morley, B. (2018): The impact of the Bank of England’s Corporate Bond Purchase Scheme on yield spreads. Staff working paper No. 719, Bank of England. https://doi.org/10.2139/ssrn.3149766
Çelik, S. – Demirtaş, G. – Isaksson, M (2020): Corporate Bond Market Trends, Emerging Risks and Monetary Policy. OECD Capital Market Series. http://www.oecd.org/corporate/ca/Corporate-Bond-Market-Trends-Emerging-Risks-Monetary-Policy.pdf Letöltve: 2020 május 27.
CFA Intézet (2016): Secondary Corporate Bond Market Liquidity Report https://www.cfainstitute.org/-/media/documents/survey/bond-market-liquidity-survey-report.ashx. Letöltés ideje: 2020. május 20.
De Fiore, F. – Uhlig. H. (2015): Corporate Debt Structure and the Financial Crisis. ECB Working Paper No. 1759, Európai Központi Bank. https://www.ecb.europa.eu/pub/pdf/scpwps/ecbwp1759.en.pdf
De Santis, R.A. – Zaghini, A. (2019): Unconventional monetary policy and corporate bond issuance. ECB Working paper No 2329, Európai Központi Bank. https://doi.org/10.2866/568
Distenfeld, G. – Shah, A. (2014): High Yield: Equity-Like Returns…with Half the Risk? Alliance Bernstein. https://www.alliancebernstein.com/abcom/perspectives_web/market/retail/equity-like-returns/equity-like-returns-whitepaper.pdf. Letöltés ideje: 2020. október 1.
EKB (2016): The corporate bond market and the ECB’s corporate sector purchase programme. ECB Economic Bulletin, Issue 5/Box 2, Európai Központi Bank. https://www.ecb.europa.eu/pub/pdf/other/eb201605_focus02.en.pdf. Letöltés ideje: 2020. május 20.
Európai Bizottság (2017): Analysis of European Corporate Bond Markets. https://ec.europa.eu/info/sites/info/files/171120-corporate-bonds-analytical-report_en.pdf. Letöltés ideje: 2020. október 3.
Gormley T. – Johnson S. – Rhee C. (2006): Corporate Bonds: A Spare Tire in Emerging Markets? https://pdfs.semanticscholar.org/8490/817b1b140830c10f17d6e971d62b270198e0.pdf. Letöltés ideje: 2020. június 2.
Gostkowska-Drzewicka, M. (2014): Corporate Bond Market of Real Estate Development Companies in Poland. Financial Internet Quarterly „e-Finanse”, 10(1): 1–16. http://cejsh.icm.edu.pl/cejsh/element/bwmeta1.element.desklight-b5900d5e-604b-4a0e-8eeb-e0204299df5b/c/268.pdf. Letöltés ideje: 2020. június 2.
Gyntelberg, J. – Ma, G. – Remolona, E. (2005): Corporate Bond Markets in Asia. BIS Quarterly Review. December, pp. 83–93. https://www.researchgate.net/publication/4736044_Corporate_Bond_Markets_in_Asia. Letöltés ideje: 2020. május 20.
Hakansson, N. (1999): The Role of a Corporate Bond Market in an Economy - and in Avoiding Crises. UC Berkeley: Research Program in Finance. https://escholarship.org/uc/item/6sq4c6g0
Hill, A. – Callsen, G. (2019): Time to act – ICMA’s 3rd study into the state and evolution of the European investment grade corporate bond secondary market. https://www.icmagroup.org/assets/documents/Regulatory/Secondary-markets/Time-to-act-ICMAs-3rd-study-into-the-state-and-evolution-of-the-European-investment-grade-corporate-bond-secondary-market-040320.pdf. Letöltés ideje: 2020. május 20.
ICMA (2013): Economic Importance of the Corporate Bond Markets. International Capital Market Association. http://www.icmagroup.org/assets/documents/Media/Brochures/2013/Corporate-Bond-Markets-March-2013.pdf . Letöltés ideje: 2020. június 2.
Iorgova, S. – Ong, L.L. (2008): The Capital Markets of Emerging Europe: Institutions, Instruments and Investors. Working Paper 08/103, International Monetary Fund. https://doi.org/10.5089/9781451869644.001
Lindeberg, R. (2020): Swedish Bond Market Dysfunction Draws Central Bank Criticism. Bloomberg, május 28. https://www.bloomberg.com/news/articles/2020-05-28/bond-market-dysfunction-in-sweden-draws-central-bank-criticism. Letöltés ideje: 2020. május 28.
Lonski, J. – Choi, Y.- Mukherjee, S. – Araujo Teixera, B. – Zandi, M. – Ferlez, M. (2020): Record- High Bond Issuance Aids Nascent Upturn. Moody’s Analytics. https://www.moodys.com/researchdocumentcontentpage.aspx?docid=PBC_1248577. Letöltés ideje: 2020. október 6.
Luengnaruemitchai, P. – Ong, L.L. (2005): An Anatomy of Corporate Bond Markets: Growing Pains and Knowledge Gains. IMF Working Paper 06/152, International Monetary Fund. https://doi.org/10.5089/9781451861716.001
Lund, S. – Woetzel, J. – Windhagen, E. – Dobbs, R. – Goldshtein, D. (2018): Rising Corporate Debt. Peril or Promise? McKinsey Global Institute. https://www.mckinsey.com/business-functions/strategy-and-corporate-finance/our-insights/rising-corporate-debt-peril-or-promise. Letöltés ideje: 2020. december 18.
MNB (2019): Növekedési Kötvényprogram elindításának jegybanki szempontjai és a kon- strukció főbb jellemzői. Magyar Nemzeti Bank. https://www.mnb.hu/letoltes/novekedesi-kotvenyprogram-hatteranyag.pdf. Letöltés ideje: 2020. szeptember 10.
Ministry of Finance of the Czech Republic (2018): National Strategy for the Development of the Capital Market of the Czech Republic 2019–2023. https://www.mfcr.cz/assets/en/media/201903-National-Strategy-CZ-Capital-Market.pdf. Letöltés ideje: 2021. február 23.
S&P Global (2020): Tidal wave of investment-grade bond issuance, prompted by Fed, rolls on. S&P Global Ratings https://www.spglobal.com/marketintelligence/en/news-insights/latest-news-headlines/tidal-wave-of-investment-grade-bond-issuance-prompted-by-fed-rolls-on-58735558. Letöltés ideje: 2020. december 18.
Tendulkar, R. – Hancock, G. (2014): Corporate Bond Markets: A Global Perspective. Staff Working Paper, IOSCO Research Department. https://www.iosco.org/research/pdf/swp/SW4-Corporate-Bond-Markets-Vol-1-A-global-perspective.pdf. Letöltés ideje: 2020. június 2.
Vazza, D. – Kraemer, N.W. – Gunter, E. (2018): 2018 Annual Global Corporate Default And Rating Transition Study. S&P Global Ratings. https://www.spglobal.com/en/research-insights/articles/2018-annual-global-corporate-default-and-rating-transition-study. Letöltés ideje: 2020. október 2.