A fiskális és a monetáris politika kölcsönhatása Magyarországon az elmúlt másfél évtizedben

2016. július 06.

Szerzői információk:

Matolcsy György: Magyar Nemzeti Bank, elnök.

Palotai Dániel: Magyar Nemzeti Bank, ügyvezető igazgató és vezető közgazdász. E-mail:

Absztrakt:

Az inflációs célkövetés 2001-es bevezetését követően 12 évig nem volt meg a fiskális és a monetáris politika összhangja, aminek hiánya a kettő közti szoros kapcsolat és kölcsönhatás miatt jelentős károkat okozott a magyar gazdaságnak. 2013 után a megelőző két–három év fiskális és az ezt követő monetáris politikai reformoknak köszönhetően azonban létrejött a kívánt összhang, hozzájárulva a két oldal céljainak teljesüléséhez (úgymint árstabilitás, pénzügyi stabilitás és fenntartható költségvetési politika), s megteremtve a hosszú távú növekedés alapjait. A tanulmány azt vizsgálja, hogy milyen költségvetési és monetáris politikai mix határozta meg az elmúlt 15 évet, illetve az egyes periódusokban az eltérő aktivitású, illetve dominanciájú fiskális és monetáris gazdaságpolitika milyen csatornákon keresztül hatott egymásra, és (együtt)működésük mennyire volt eredményesnek tekinthető. A fogalmi és elméleti keretrendszert Eric Leeper modellje adta, a tényleges adatokat és tapasztalatokat pedig az elmúlt 15 év magyar gazdaságtörténete szolgáltatta. Ezen belül az írás részletesebben bemutatja a 2010 és 2013 között végbement fiskális, valamint a 2013 utáni monetáris politikai fordulat okait, céljait, főbb elemeit és hatásait.

Hivatkozás (APA):

Matolcsy, G., & Palotai, D. (2016). A fiskális és a monetáris politika kölcsönhatása Magyarországon az elmúlt másfél évtizedben. Hitelintézeti Szemle, 15(2), 5–32. https://hitelintezetiszemle.mnb.hu/matolcsy-gyorgy-palotai-daniel

PDF letöltés
The works on this site are licensed under a Creative Commons Attribution-NonCommercial 4.0 International License.

Rovat:

Tanulmány

Journal of Economic Literature (JEL) kódok:

E52, E63, O23

Kulcsszavak:

monetáris politika, fiskális politika, gazdaságpolitikai összhang, fiskális dominancia elmélete, magyar gazdaságtörténet

Felhasznált irodalom:

Baksay Gergely – Szalai Ákos (2015): A magyar államadósság jelenlegi trendje és idei első féléves alakulása, 2015.11.05., http://www.mnb.hu/letoltes/baksay-gergely-szalai-akos-a-magyar-allamadossag-jelenlegi-trendjei-es-idei-elso-feleves-alakulasa.pdf

Blanchard, Olivier (2004): Fiscal Dominance and InflationTargeting – Lessons from Brazil, NBER working paper No. 10389.

Csajbók Attila – Hudecz András – Tamási Bálint (2010): Lakossági devizahitelezés az új EU-tagországokban, MNB OP 87, 2010. augusztus.

Davig, Troy – Leeper, Eric (2008): Endogenous Monetary Policy Regime Change. NBER International Seminar on Macroeconomics.

Fan, Jingwen – Minford, Patrick – Ou, Zhirong (2014): The Role of Fiscal Policy inBritain’s Great Inflation, Cardiff Business School Working Paper.

Felcser Dániel – Soós Gábor Dániel – Váradi Balázs (2015): A kamatcsökkentési ciklus hatása a magyar makrogazdaságra és a pénzügyi piacokra, Hitelintézeti Szemle, 14. évfolyam. 3. szám, 2015. szeptember.

Kicsák Gergely (2015): Az állami kamatmegtakarítások jelentősen megnövelik a költségvetés mozgásterét, 2015.11.05, http://www.mnb.hu/letoltes/kicsak-gergely-az-allami-kamat-megtakaritasok-jelentosen-megnovelik-a-koltsegvetes-mozgasteret.pdf

Kolozsi Pál Péter – Banai Ádám – Vonnák Balázs (2015): A lakossági deviza-jelzáloghitelek kivezetése: időzítés és keretrendszer, Hitelintézeti Szemle, 14. évfolyam. 3. szám, 2015. szeptember.

Leeper, Eric (1991): Equilibria Under ‘Active’ and ‘Passive’ Monetary and Fiscal Policies. Journal of Monetary Economics. 27:129–147.

Leeper, Eric – Leith, Campbell (2015): Inflation Through the Lens of Fiscal Theory. The Handbook of Macroeconomics.

Magyar Nemzeti Bank (2016): Félidős jelentés 2013–2016, http://www.mnb.hu/letoltes/felidos-jelentes-2013-2016-hun-0303.pdf

Matolcsy György (2008): Éllovasból sereghajtó – Elveszett évek krónikája, Éghajlat Könyvkiadó Kft. 2008.

Matolcsy György (2015): Egyensúly és növekedés, Kairosz Kiadó 2015.

Matolcsy György – Palotai Dániel (2014): Növekedés egyensúlytalanságok nélkül, Polgári Szemle, 10. évfolyam 1–2. szám, 2014. március.

Nagy Márton (2015): Forintosítás – hogy is volt ez?, 2015.11.23., https://www.mnb.hu/letoltes/15-01-28-nagy-marton-istvan-forintositas-hogy-is-volt-ez.pdf